MODFLOW-NWT: a MODFLOW-2005 Ăşj alakja
A MODFLOW modell (McDonald Ă©s Harbaugh, 1988) elsĹ‘ verziĂłi biztos, de egyáltalán nem flexibilis mĂłdon kezeltĂ©k a nyĂlt vĂztĂĽkrű vĂ©ges-differencia vĂzadĂłkat olyan esetekben, amikor a vĂztĂĽkör a cella aljának szintje alá kerĂĽlt. A "száraz cellákat" egyszerűen inaktĂv cellákká konvertálta a modell, Ă©s a szimuláciĂł fennmaradĂł rĂ©szĂ©ben ezek a cellák nem voltak az aktĂv modellterĂĽlet rĂ©szei. Ez a megoldás termĂ©szetesen, rengeteg problĂ©mát okozott, mint pl. a beszivárgás egy rĂ©szĂ©nek elvesztĂ©se Ă©s a száraz cellák oly mĂ©rtĂ©kű továbbgyűrűzĂ©se a tĂ©rben, hogy az elfogadhatatlan áramlási körĂĽlmĂ©nyeket okozott.
A valĂłs feladatok szimuláciĂłja során szĂĽksĂ©gessĂ© vált a száraz cellák Ăşjra aktiválása abban az esetben, amikor a vĂztĂĽkör a cella aljának szintje fölĂ© emelkedett. Ez az egyszerű szĂĽksĂ©gszerűsĂ©g közel kĂ©t Ă©vtizednyi prĂłbálkozásokhoz vezetett, melyek során a modellezĹ‘k igyekeztek fenntartani a rugalmasságot, de ugyanakkor el kellett kerĂĽlni a numerikus megoldás instabilitását. A BCF2 segĂtett valamelyest a helyzeten, de nem volt alkalmas minden problĂ©ma megoldására, sokszor meglehetĹ‘sen hosszĂş futási idĹ‘ket eredmĂ©nyezett, Ă©s a BCF2 beállĂtások nem voltak egyetemesen Ă©rvĂ©nyesek minden modellre.
Mintegy kĂ©t Ă©vtized után egy teljesen Ăşj megközelĂtĂ©st vezettek be, melynek az alapját a Newton-Rapson megoldás kĂ©pezte a Picard mĂłdszer helyett. Ăšgy tűnik, hogy a Newton-Rapson megfogalmazás az elmĂşlt 25 Ă©v leglĂ©nyegesebb fejlĹ‘dĂ©si lĂ©pĂ©se a MODFLOW törtĂ©netĂ©nek.